2020 – 2021-es tanév eseményei

2021. augusztus

Kedves Oldallátogató!

Iskolánk augusztus 23-27-ig ismét Erzsébet tábort szervezett. Az ÖKO suli buli elnevezésű táborban a környezetvédelemé és az újrahasznosításé volt a főszerep. Az 5 nap alatt tartalmas, vidám programokon vettek részt a gyerekek:

  • Meglátogattuk a Pannon Csillagdát és Erzsébet kilátót Bakonybélben, barangoltunk a Gaja-völgyben.
  • Sütöttünk bakelitlemezt, készítettünk konzervdobozból tolltartót és szelektív hulladékgyűjtő kukákat készítettünk minden osztályba.
  • A tájékozódó futóversenyen megismerték a diákok a lakótelep eldugott pontjait is.
  • Minden gyermek kulacsot és ökoszatyrot kapott, hogy ezzel is csökkenthessék szeméttermelésüket.
  • Az utolsó napon pedig olyan paprikás krumplit rittyentettünk, hogy csuda! 🙂
2021. július

Kedves Oldallátogató!

Iskolánk tanulói közül, összesen 16 fő vett részt a 2021. július 12-18. között szervezett kenus táborban, amely idén a Mosoni-Duna Rajka és Győr közötti szakaszán zajlott.
A tábor programja röviden:

  1. nap: hosszú utazás után az első táborhely elfoglalása Rajkán
  2. nap: gyakorló kenu túra a környéken
  3. nap: táborbontás után elindultunk az első hosszabb kenu túránkra (31 fkm), amely Mosonmagyaróvárig tartott, a második táborhelyünkig
  4. nap: élményfürdőzés Lipóton
  5. nap: táborbontás után ismét következett egy hosszabb távú (30 fkm) kenutúra Novákpusztáig
  6. nap: az esőfelhők elvonulása után táborbontás, majd evezés Dunaszegig (27 fkm), az utolsó táborhelyünkig
  7. nap: táborbontás, evezés Győrig (15 fkm), majd utazás vonattal haza

A gyerekeknek a táborban szerzett élményeihez hozzájárult még Szabó Gabriella 3x olimpia bajnok kajakosnő, Virág András exatlonista és Havasi Gergő (Hafi) világbajnoki bronzérmes kajakos jelenléte is.

2021. július

Kedves Oldallátogató!

Iskolánk a 2020/2021-es tanévben ismét pályázatot nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Nemzeti Tehetség Programban. A támogatási összeg 511 000 forintjából egy speciális rajz programot valósítottunk meg 60 órában. A folyamat meghatározó lépéseit megtekinthetik az alábbi videóban:

2021. július

Kedves Oldallátogató!

A tanév ugyan már június közepén véget ért, de az iskolában még zajlott az élet: adminisztráció, statisztika, táborok. Most, hogy ezeknek is vége, képekben összeszedtük, mi is történt az elmúlt félévben, íme:

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Június utolsó hetében iskolánkban két táborban is részt vehettek a gyerekek. A „Mozdulj ki Inota!” elnevezésű táborban harmadik és negyedik osztályosok voltak.
A tartalmas héten mozgás által megismerték lakókörnyezetüket: bejárták, sokszor futották 😉 a Készenléti lakótelep ismert és rejtélyes zugait, a Kiserdőt, a Hideg-völgyet és egy barlangba is bemászhattak a bátor kalandorok.
Szebbnél szebb batikolt pólókat, táskákat és kulcstartókat készítettek.
Egy egész napos túra keretében Tatára látogattak el, ahol felkapaszkodtak a 40 méter magas Sörét-toronyba valamint a Fényes tanösvény csodálatos világát barangolták be.
A kánikula ellenére mozgásban sem volt hiány: számháború, fogócska, Exatlon pálya színesítette a hetet. Abszolút nyerő a lábfogó volt, melyet mindig mindenhol játszottak.
A sok élmény közepette iskolánk színesítésére is volt idejük a szorgos gyerek kezeknek. Tornatermünk melletti járdára társasjátékokat festettek fel.
Pénteken ajándékcsomagot kaptak a gyerekek, melynek nagyon örültek.

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Az Erzsébet-tábornak köszönhetően a június utolsó hetét a táborozók nem az Inotai Iskolában, hanem Baglyaswood-on töltötték. 🙂 De lássuk az élményeket kisfilm formájában:

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Hosszú idő után végre tarthattunk tábort az iskolában! A Pattan a labda tematikus tábort június 21-25-ig élvezhettük a harmadikasok kis csapata, Móni néni és Julcsi néni társaságában. A nehézségekről hamar terelődött a figyelmünk a jókedvünknek, kreativitásunknak, vidámságunknak köszönhetően. Így egy szuper hetet töltöttünk együtt! Pár szóban az élményekről: indulót énekeltünk és írtunk át (ezeket a nemsokára megjelenő iskolaújságban lehet olvasni), lufilabdát, kekszgolyót, limonádét csináltunk, labdáztunk, megismerkedtünk labdajátékokkal és fürdőztünk a móri Wekerle Sándor Szabadidőközpontban. A hangulatról, az élményekről meséljenek a továbbiakban a képek!

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Ismét lezáródott egy tanév, melyben az online kényszerszünet se akadályozta meg tanulóinkat a szép versenyeredmények elérésében. Az alábbi linken a 2020-2021-es tanév versenyeredményei olvashatók:

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Ha június, akkor félig nevetés, félig sírás. Vidáman köszöntjük a nyári szünet képében ránk köszönő szabadságot, és könnyeinket morzsolgatjuk, mert ismét útjára kell engednünk egy osztályt… Ég veletek kedves nyolcadik, sok sikert nektek!

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Más osztályokban is történ búcsúzás. Az ötödikesek szeretett osztályfőnöküktől, Farkas Betti nénitől köszönt el!
A kisfilmbe a fényképeket a legnagyobb titokban az osztály közösen válogatta ki, majd Gyüre Dani készítette el a végeredményt:

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Egy osztálynak ismét eltelt 8 év, búcsúznunk kell. Sinkóné Pidl Kata tanárnő, az elköszönő osztály pótosztályfőnöke készített egy virtuális emlékkönyvet abba a bizonyos tarisznyába:

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Az utolsó tanítási nap különleges volt az Inotai iskolában! A napjainkat beragyogja a Baglyas-hegy látványa. Ma pedig Attila bácsi vezetésével, az elsőtől a hatodik osztály megmászta a hegyet! És ami még szebbé tette ezt a napot, az az, hogy mindannyian „megmásztuk” magunkat is! Hihetetlen emberséggel, segítségnyújtással, vidámsággal és kitartással találkoztunk útközben! Köszönjük Inota! <3

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Bütykölgető szakköröseink ismét nagy fába vágták a fejszéjüket, és egy újabb rekordot szemeltek ki maguknak: laminált parkettából építettek egy geodézát! Építés közben fogadást kötöttek Szalai Kati nénivel – aki az építést megálmodta -, hogy vajon egy kis esést kibír-e a parkettagömb: Kethy néni szerint a gömb csak pattog, mint egy túlméretezett labda, míg a gyerkőcök garantálták a törést. Hogy mi lett a fogadás kimenetele a videóból kiderül!
Gratulálunk a szakkör tagjainak a megvalósításhoz!

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Iskolánk tankertje meghálálja a gondoskodást! Ma harmadikosaink éppen a retektermést gyűjtötték be. A betakarítás is öröm, no de ha együtt fogyaszthatják el, az még nagyobb. Ezért Farkas Betti néni nem csak koordinálta a munkálatokat, hanem gondoskodott a zöldség legméltóbb felhasználásáról: kacsazsíros kenyérrel lepte meg az osztályt.

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Minden aktuális nyolcadik osztály az utolsó fizika óráik egyikén kap egy jó kis feladatot, ami megoldása során leckévé válik arról, hogy néha a lehetetlennek tűnő problémák is megoldhatók: csak kitartás kérdése.

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Minden év június első vasárnapján ünnepeljük a pedagógusnapot. Városunkban hosszú éves hagyomány, hogy ez alkalmából a kiemelkedő munkát végző pedagógusokat elismerésben részesítik. Hétfő délután a Polgármesteri Hivatal tanácstermében zajló díjátadón iskolánk kétszeresen is képviselve volt, hiszen Sinkóné Pidl Kata és Szalai Katalin tanárnők oklevelet vehettek át. Gratulálunk nekik és további eredményes munkát kívánunk!

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Napról napra közelebb vagyunk az év végéhez, ebben az időszakban szoktak az osztályok osztálykirándulásra menni. A vírushelyzet miatt még óvatosak vagyunk, ezért szervezésnél amennyire lehet a tömegközlekedés használatát a minimumra próbáltuk csökkenteni. Ennek köszönhetően minden osztály a környék látnivalóiból választott célt magának. A sort a hetedik kezdte: a célállomás a Nagybivalyos Horgásztó volt. A tó, és mögötte a Baglyas látványa, a nyárson sütögetés, a tornapálya és játszótér nyerő választás volt. Ugyan a remek hangulatot nagyon igyekezett a végén az eső elmosni – sikertelenül.

2021. június

Kedves Oldallátogató!

Április 11-e legtöbbünk számára a költészet, valamint ebből adódóan József Attila születésnapját jelenti.
Más neves esemény is köthető ehhez a naphoz. Hajós Alfréd úszó idén éppen 125 éve, hogy ezen a napon megszerezte első és második aranyérmét Magyarországnak az újkori olimpiák történetében. Erre emlékezve a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör pályázatot hirdetett, melyen az alábbi témák közül lehetett választani:

  • Várpalotaiak (sportolók résztvevőként) az olimpiákon
  • Legkedvesebb magyar olimpiai bajnokom
  • Legkedvesebb olimpiai sportágam
  • Magyarok az olimpiákon
  • Végül, de nem utolsó sorban mivel a költészet napja is ápr. 11. versbe szedett sport témájú alkotásokat is szívesen fogadtak.

Az Inotai Iskola három tanulója gondolta úgy, hogy megpróbálják megcsillogtatni költői vénájukat. Balogh Attila (8. osztály) az ökölvívásról, Varga Fruzsina (5. osztály) Egerszegi Krisztina többszörös olimpiai bajnok úszónőkről, míg Romhányi Péter (3. osztály) Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutónkról írt verset. Petike ráadásul a versét egy remekbe szabott rap számban is előadta. Mindhárman kategóriájukban első helyezést értek el és különdíjban is részesültek. Felkészítő tanáruk Hajas Attila bácsi nagyon büszke rájuk. Ezúton is szívből gratulálunk nekik!

2021. május

Kedves Oldallátogató!

A 32. alkalommal megrendezett verseny megyei döntőjét a KOVID vírus miatt kialakult helyzet nagyban befolyásolta. Minden évben, február végén a Thuri György Gimnáziumban kellett városunk és környéke diákjainak kitölteni a feladatapot. 2021-ben május 13-án került sor a megmérettetésre és minden versenyző a saját iskolájában írta meg. Nálunk öt alsó tagozatos és hét felsős diák ült a padok mögé. Megérdemlik, hogy név szerint felsoroljuk őket:

  • Nyári Vanessza, Romhányi Péter, Szikaszay Pálma 3. osztályosok
  • Molnár Ákos, Szabó Balázs a 4. osztályból.
  • Bodrogi Petra, Gácsi Jázmin, Márkus Lara, Varga Fruzsina ötödikesek.
  • A hatodikból csak Sárvári Vanilla vett részt.
  • Két hetedikesünk: MÁTÉ MIRA és BODROGI DÓRA olyan jól teljesített, hogy a megyei lista 17. és 18. helyére kerültek, ezzel a várpalotai indulók közül a legeredményesebbek lettek!
    Szép volt lányok!

Gratulálunk a résztvevőknek és a felkészítő tanítónéniknek (Csupeczné Horváth Réka, Tóthné Péter Erzsébet), tanárnéninek (Szabóné Dudás Valéria) is! Csak így tovább!

2021. május

Kedves Oldallátogató!

Csupeczné Horváth Réka tanárnő az előző évekhez hasonlóan idén is nevezett egy csapatot iskolánkból egy a K&H Bank által szervezett pénzügyi vetélkedőre. A többfordulós verseny élményeit Réka néni az alábbi cikkben foglalta össze:

2021. május

Kedves Oldallátogató!

Az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány, és az Országos Mentőszolgálat által meghirdetett Országos Elsősegély-ismereti Versenyen 8. osztályos csapatunk egészen a döntőig menetelt. Az online elődöntőn túljutva a döntőn végül országos VII. helyezést értek el. Gratulálunk a csapatnak!
A csapat tagjai: Sajtos Zoltán, Széplaki Álmos Attila, Török Nikolett. Felkészítőjük: Széplaki Magdolna tanárnő

2021. május

Kedves Oldallátogató!

A Seregélyesi Baptista Általános Iskola az idei tanévben már hatodik alkalommal hirdette meg az „Indulj el egy úton…!” című természetismereti turisztikai vetélkedőt, amelyen – mint eddig minden évben – természetesen mi is részt vettünk. A vetélkedő fő témája az Országos Kéktúra – most Tapolcától egészen az Írott-kőig „gyalogoltak” a résztvevők. A feladatok játékos jellegűek, főleg logikára, illetve némi kutatómunkára épültek. 8. osztályos csapatunk egészen a döntőig jutott, amelyet idén a vészhelyzetre való tekintettel online formában rendeztek meg. Bár a dobogóra sajnos nem állhattak fel a mieink, de így is szép eredményt értek el, a győztes első helyezettől csak néhány ponttal lemaradva, a 6. helyet szerezték meg az országos versenyen.
A csapat tagjai: Szlávik Melodi Dorkás, Lóránt Lilla, Széplaki Álmos Attila, Sajtos Zoltán. Felkészítőjük: Széplaki Magdolna tanárnő. Gratulálunk a szép eredményhez!

2021. május

Kedves Oldallátogató!

Rosta Roberta 5. osztályos tanulónk a Bartók Béla emlékére rendezett országos zeneiskolai zongoraversenyen – amire 97 versenyző, 47 iskolából jelentkezett – ezüst fokozatú eredményt ér el! Szívből gartulálunk Robertának, valamint felkészítő tanárának Tósokiné Török Viktóriának! Sok sikert kívánunk a továbbiakban is!

2021. május

Kedves Oldallátogató!

2021. május 15-én szombaton rendezték meg Királyszentistvánon a MX Guards.com Endurocross Országos Bajnokság 3. fordulóját, ahol az Inotai Iskola két diákja, Lakk Bence (7. osztály) és Boncz Adrián (8. osztály) is elindult ezen a megmérettetésen.
Ahhoz képest, hogy mindkét fiúnak ez volt életének az első ilyen versenye, egy rendkívül erős mezőnyben sikerült nagyon szép eredményt elérniük.
Adrián úgy ért el kategóriájában 4. helyezést, hogy a régi megszokott motorja helyett, egy új és egy sokkal erősebb motorral, magasabb kategóriában állt a rajthoz. Ez részéről mindenképpen nagyon bátor hozzáállás, de még ennél is nagyobb teljesítmény, amit elért.
Bence jobb eredményről nem is álmodhatott, mint amit elért, hiszen megnyerte a kategóriáját, és így a dobogó legfelső fokára állhatott.
Szívből gratulálunk mindkettőjüknek, és további szép sikereket kívánunk!

2021. május

Kedves Oldallátogató!

Elsősegélynyújtó szakköröseink az idei tanévben sem tétlenkedtek, sőt, egy csapattal be is neveztek az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány, és az Országos Mentőszolgálat által meghirdetett Országos Elsősegély-ismereti Versenyre. Bár a járványhelyzet megint digitális oktatásra kényszerített minket, diákjaink nem adták fel, és tovább folytatták az online versenyt, melynek meg is lett az eredménye. Miután ügyesen túljutottak az első három fordulón, továbbjutottak az elődöntőbe, ahol egyénileg is helyt kellett a kamera előtt állniuk. A csapat sikerrel vette az akadályt, jövő szombaton már a döntőben mutathatják meg a tudásukat. Szurkoljunk nekik együtt!
A csapat tagjai: Török Nikolett, Sajtos Zoltán, Széplaki Attila. Felkészítőjük: Széplaki Magdolna tanárnő.
A szakkör munkáját, a diákok felkészülését az idei tanévben is segítették kötszerekkel a szülők, melyért külön köszönet, így nem csak elméleti, de gyakorlati tudásra is szert tehettek a gyerekek!

2021. május

Kedves Oldallátogató!

Iskolánk is csatlakozott az „Alsóban az élet” című kutatási programhoz, amiről a Hírcentrum a következő összeállítást készítette: „Az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat Talajtani Intézet szervezésében egy új tudományos projekt indult idén tavasszal, amelynek alapja a civil közreműködés. Egy egyszerű módszer segítségével, a talajélet és ezáltal a talajegészség kutatásához csatlakozhatott bárki. Várpalotán három tanintézmény vett részt az önkéntes kutatásban.”

2021. május

Kedves Oldallátogató!

2021. 05. 05-én tartják világszerte a matematika napját. Természetesen, az Inotai Tagiskola sem maradhat ki ebből! A kollégák között számos matekot szerető jár be a félig digitális, félig jelenléti oktatás alatt is az iskolába, ezért meg tudtuk tartani ezt a jeles napot. Szalai Katalin tanárnő vezényletével sokan szorgoskodtak, hogy a gyerekek számára élvezetessé tegyék a mai napot – és így a matematikát is. Sok játékkal, futkározással, élménnyel készültek. A mai nap tényleg igaz, hogy a matematika egy vidám, élvezetes dolog!

2021. április

Kedves Oldallátogató!

Április 29-e a tánc világnapja, ezért Bokor Júlia tanárnő rendhagyó táncos megmozdulást tartott az alsósoknak:

2021. április

Kedves Oldallátogató!

Kis negyedikeseink már nagyon várták ezt a napot, hiszen ma ők vehették bírtokba az iskolarádió studióját! Reggel izgatottan egyeztették még a műsor részleteit Bokor Julcsi nénivel, aztán rajzottak is a mikrofon köré.

2021. április

Kedves Oldallátogató!

Idén ünnepelné Romhányi József író, költő, műfordító a 100. születésnapját. E jeles évforduló apropójából a Várkerti Általános iskola a kistérség alsó tagozatosainak Romhányi-emlékversenyt hírdetett, melyen iskolánk tanulói is részt vettek – nagy sikerekkel: Gyulai Kilián Ferenc a 3. osztályosok között 1., Mátyás Sára Ráhel 10. helyezett lett. A 4. osztályosoknál Szternácsik Dorottya a 2. helyen végzett.  Gratulálunk a gyerekeknek és Csupeczné Horváth Réka tanárnőnek is a szép eredményekhez.

2021. március

Kedves Oldallátogató!

Sajnos az idei tanévben is rendhagyóan ünnepelhetjük csak március 15-ét. Fogadják sok szeretettel az ötödikesek műsorát!

2021. március

Kedves Oldallátogató!

Iskolánk idén csatlakozott először a nemzetközi pi-nap mozgalomhoz, aminek a keretében két játékot is hirdettünk. Ezek eredményhirdetése csak online lehet egyelőre, úgyhogy íme egy rögtönzött eredményhirdetés:

2021. március

Kedves Oldallátogató!

Idén az iskolanyitogató sem a megszokott, de amit lehet megteszünk: az online iskolába hívogató feladatok közül az egyik legizgalmasabb az volt, amikor egy – a tanító nénik által – kiválaszott zenét hallgattak a gyerekek, és ehhez kellett rajzolniuk, alkotniuk. Csodálatos tavaszi képek születtek a muzsika hatására!

2021. február

Kedves Oldallátogató!

Ötödikesink informatika óra keretében a digitális fényképezés világába tettek látogatást.

2021. február

Kedves Oldallátogató!

Farkas Betti néni a HírCentrum TV vendége volt, ahol egy interjú keretei között, mint leendő első osztályos osztályfőnök mutatkozott be.

2021. február

Kedves Oldallátogató!

Eljött a farsangi mulatság ideje! Sajnos a korábbi évek szokásaival szakítanunk kellett: nem tarthattuk együtt bulizva a tornaterembe, de így is minden osztály jól érezte magát. Minden teremben volt tánc és eszem-iszom, dínom-dánom! Sőt az iskolarádiónak köszönhetően még a tombolasorsolást is meg tudtuk oldani az éteren keresztül! Szuper nap volt, de reméljük jövőre már újra együtt limbózhatunk!

2021. február

Kedves Oldallátogató!

Bütykölgető szakköröseink találtak maguknak egy szép feladatot: Sierpinski-piramist építettek. Sok-sok ötletelés után arra jutottak, hogy a feladathoz a Babilon építőjáték a legalkalmasabb, ebből ugyanis még nem készült ilyen jellegű piramis, így nem csak építésről volt szó, hanem egy valós rekordfelállításról is! A kihívást sikeresen teljesítették, amihez szívből gratulálunk! Hajrá Inota!

2021. február

Kedves Oldallátogató!

2021-ben ismét csatlakoztunk a pár évvel ezelőtt indult #vanszived eseményhez!
Az iskolába járó szorgos kezek alkották meg és hagyják el a környéken ezeket a kis kedvességeket. Igazi csapatmunka volt!
A Készenléti lakótelepen, Inotán, Várpalotán, Péten és Csóron, de még Ajkán is találhatóak a kis meglepetések. Kérjük, hogy aki talál meg belőlük, legyen szíves ossza meg a #vanszíved #vanszívedinota #vanszívedinota2021 #vanszived #vanszived2021 #vanszivedinota2021 megjelölések egyikével, hogy nyomon követhessük az utjukat!

2021. február

Kedves Oldallátogató!

Farkas Betti néni a téli varázsos rajzórákat tartott az elmúlt hetekben a 3. osztályban, ahol mesés alkotások születtek!

2021. január

Kedves Oldallátogató!

A magyar kultúra napjának alkalmából ismét rendhagyó műsorral készült iskolánk, Szabóné Dudás Valéria és Holdosi Piroska szervezésében.
A jeles nap előtt, két héten át magyar költők híres versei szólaltak meg az iskolarádióban.
Január 22-én szintén az iskolarádión (a felnőtteknek pedig iskolánk Facebook oldalán) keresztül vetélkedőt szerveztünk. Az elhangzott versek és prózarészletek íróját és címét kellett kitalálniuk a tanulóknak. A legnagyobb tetszést a verseny utolsó, mesezene felismerési feladata aratta.
Az első osztály versillusztrációval mérette meg magát.
Helyezettek osztályonként:

  1. osztály: Székely Kinga Boglárka
  2. osztály: Gáspár Nikolett
  3. osztály: Kiss Odett
  4. osztály: Molnár Ákos
  5. osztály: Gácsi Jázmin
  6. osztály: Sénik Dóra
  7. osztály: Bodrogi Dóra
  8. osztály: Földesi Péter, Sajtos Zoltán, Széplaki Attila, Szlávik Melodi

A helyezettek elismerő oklevélben, valamint értékes ajándékcsomagban (Rubik kocka, C-vitamin, golyóstoll, túrórudi) részesültek.
Facebook oldalunkon a szülőknek meghirdetett nyereményjátékot Soltész Brigitta nyerte, akinek eljuttattuk az ajándékcsomagot.
A többi beérkező helyes megfejtést elismerő oklevéllel jutalmaztuk.
Mindenkinek gratulálunk!

2021. január

Kedves Oldallátogató!

Mint minden félévtől – így e mostanitól is -, lezárásakor egy kis virtuális emlékfüzettel búcsúzunk. Köszönjük az összeállítást Bokor Júlia tanárnőnek!

2021. január

Kedves Oldallátogató!

Megemlékeztünk a Magyar kultúra napjáról – sajnos még mindig rendhagyó módon. Mivel közös műsort nem tarthattunk, így a gyerekek az iskolarádión keresztül vehettek részt egy vetélkedőn, valamint megnézhettek egy kisfilmes összeállítást, amit köszönünk Holdosi Piroska néninek!

2021. január

Kedves Oldallátogató!

Szeptembertől indult iskolánkban az Ars Nova Alapfokú Művészeti Iskola grafika és festészet tanszakja. A 2-7. osztályos gyerekekből álló csoport izgatottan vetette bele magát az alkotásba Holdosi Piroska néni vezetésével. Első munkájuk az „iskola leghosszabb festményének” megvalósítása volt, melyet közös erővel és hatalmas lelkesedéssel készítettek. A vegyes technikával készült több mint 3 méter hosszú mű az iskola bejáratánál díszeleg.
Ezután a vonalak és pontok világában merültek el. Szebbnél szebb rajzokat, festményeket készítettek ezeknek az egyszerű formáknak a felhasználásával.
A csoport egy maroknyi része az ’Elmetágító’ (jobb agyféltekés rajzolás magyarországi megfelelője) módszer szerint halad. A program ezen szakaszában a foltalkotással és a portré elmeivel ismerkednek.

2020. december

Kedves Oldallátogató!

Már mind a négy gyertya ég az adventi koszorún, már az ünnepre való készülődés, várakozás utolsó pár napja következik, amit szeretnénk hangulatosabbá tenni az eslő osztályosok kis videóössezállításával.

2020. december

Kedves Oldallátogató!

Régi szokás már az, hogy ilyenkor karácsony előtt az osztályok egymás között ajándékozást szerveznek, és hogy ki kinek legyen az angyalkája, azt egy kalapból húzott név árulja el, plusz izgalmat csempészve ezzel az eseményhez. Idén a hetedikesek ajándékozási bulija került lencsevégre:

2020. december

Kedves Oldallátogató!

A mai Várpalotai Hírekben az elmúlt időszakban elért sikeres pályázati tevékenységeinkről olvahatnak:

2020. december

Kedves Oldallátogató!

Köszönjük az adományokat Badics Diánának és csapatának, amellyel megkönnyítették néhány inotai család karácsonyi készülődését!

2020. december

Kedves Oldallátogató!

Ma reggel meggyújtottunk iskolánkban az öröm gyertyáját is. Ez alkalomból a 2. osztályosok készültek egy kis összeállítással, melyet fogadjanak tőlünk szeretettel!

2020. december

Kedves Oldallátogató!

Készülődünk az ünnepekre – ma reggel így vártuk a gyerekeket ?

2020. december

Kedves Oldallátogató!

Iskolánkba idén is ellátogatott a Mikulás! A gyerekek izgatottan várták már… volt aki verset mondott neki, az alsósok pedig énekekkel kedveskedtek! Puttonyát idén is az alapítvány segített megtölteni.

2020. december

Kedves Oldallátogató!

Iskolánk adventi koszorúján ma reggel lángra lobbant a remény mellett a béke lángja is. Ezen alkalomból harmadikosaink készültek egy kis szívhez szóló videóval.

2020. december

Kedves Oldallátogató!

Adni jó❣️ Farkas Betti nénivel karácsonyi képeslapot készítettek a gyerekek a rajz órákon. Az elkészült képeslapok útra keltek, hogy mosolyt varázsoljunk a győri lakóotthon 9 kisgyermekének arcára.

2020. november

Kedves Oldallátogató!

A hetedikesek eljutottak oda fizika tanulmányaikban, hogy két mozgó test sebességét hasonlítsák össze. Elméletben ez száraz lenne, ám Szalai Kati néni kitalált egy jó kis kihívást az osztálynak: legyenek autókonstruktőrök! Azaz gyártsák le a szerintük legtökéletesebb fújással hajtható vitorlásautót. Ahogy a fotók is bizonyítják: nevezők akadtak szép számmal, akik lelkesedésükért szép Kréta-bejegyzésekkel gazdagodtak. 🙂

2020. november

Kedves Oldallátogató!

Tegnap ünnepeltük Advent első vasárnapját. Iskolai hagyomány, hogy ilyenkor hétfő reggel az iskolai koszorún is felgyullad egy gyertya, vers és közös éneklés kíséretében. Sajnos ezt idén nem valósíthatjuk így meg, ezért a 4. osztály a műsorát egy kis videóban szerkesztette össze, melyet az itt lévő osztályok az első órában megnéztek. A távollevőknek pedig itt küldjük szeretettel.

2020. november

Kedves Oldallátogató!

Novemberben, Márton napján
Liba gágog, ég a kályhán,
Aki libát nem eszik
Egész évben éhezik

Márton életútjára emlékeztek az első osztályos kisdiákok. Libás dalokat énekeltek közben pelyhes kisliba síkbábot készítettek Farkas Betti néni vezetésével. Az 5.osztályosok ezen a jeles novemberi ködös napon meleg citromos teát főztek melyhez libazsíros falatokat készítettek, lila hagymával. Díszes üvegmécsesek is készültek erre az alkalomra.

2020. november

Kedves Oldallátogató!

Bár a járványhelyzet egy kicsit átírta az eredeti terveinket, ez mégsem szegte kedvünket, és végül két zárófoglalkozással ért véget az NTP-MTTD-19-0053 pályázatunk. Az elsőn sakkfigurákat készítettünk csokoládéból és sakkmintás süteményeket sütöttünk – melyeket a foglalkozás végén elfogyaszthattak a gyerekek, míg a másikon egy sakkversenyt tartottunk, ahol végül minden résztvevő valamilyen kisebb-nagyobb díjban részesült. Eredménytől függetlenül mindenkire nagyon büszkék vagyunk, nagyon ügyesek voltatok!
Természetesen itt nem állunk meg, lesz folytatás, hiszen a gyerekek többsége azonnal jelezte, hogy továbbra is szeretne sakkozni járni, erre továbbra is biztosítunk az érdeklődőknek lehetőséget.

2020. november

Kedves Oldallátogató!

Hajas Attila bácsi veszélyesnek ítélte meg udvari mozgás szempontjából a fákról lehulló, reggel még nedves, ezért csúszós leveleket. A probléma megoldása érdekében az elmúlt napokban a szép őszi időt kihasználva a tanítónénik levélgyűjtési akciót hirdettek, melyre a kicsik igen fogékonyak voltak; olyannyira, hogy rövid idő alatt két big bag zsák is megtelt, melyeket majd a Várpalotai Közszolgáltató Nonprofit Kft. fog elszállítani. Köszönjük a sok kis szorgos kéznek a munkáját! 🙂

2020. november

Kedves Oldallátogató!

Az idén az elmaradt tök jó buli helyett a 3. osztályban különleges tökölős napot tartottunk. Minden órába igyekeztünk belecsempészni egy kis tökös, halloween-nel kapcsolatos feladatot, játékot. Így matek órán a mozgásos, szellemes szorzótáblák gyakorlása, valamint a pixeles Márton-lámpás megrajzolása is helyett kapott. Az osztályban tanító kollégákat is könnyen rá tudtam beszélni a különleges órákra. Testnevelés órán szellemes feladatokkal, rajz órán tök, denevér alakú sütemények készítésével, környezet órán a sütőtökkel és kóstolásával foglalkoztunk. A nap legjobban várt része a délutáni buli volt, ahol jelmezbe bújtak a gyerekek. A fergeteges hangulathoz az alma és mályvacukor halászat, seprűs tánc és a kihagyhatatlan limbózás is hozzájárult.

2020. november

Kedves Oldallátogató!

A tavalyi tanévben került megrendezésre a Krúdy Gyula Városi Könyvtár szervezésében egy helytörténeti vetélkedő iskolánk diákjai számára. Egy változatos, színvonalas versenyen vehettek részt, és sok ismeretet szereztek a városrész történetéről. Nemrégiben készült el, és került kiadásra egy helytörténeti kiadvány Inota Olvasókönyv címmel. A fent említett versenyen részt vevő diákok mindegyike kapott ajándékba egy példányt ebből a könyvből, melynek átadására 2020. október 21-én került sor. Ez látható a következő képeken….

2020. október

Kedves Oldallátogató!

„Többek között két okostáblát, öt projektort, nyolc laptopot, valamint hangfalat és DVD írót vehetett át Tavaszi Rita intézményvezető a Várkerti Általános Iskola Inotai Tagiskolája számára Campanari-Talabér Márta polgármestertől és Petneházy Beatrix önkormányzati képviselőtől.
A 6,3 millió Ft értékű oktatást segítő eszközt a TOP-5.2.1-15-VE1-2016-00006 kódszámú „Társadalmi együttműködést erősítő programok Várpalotán” elnevezésű projekt keretén belül szerezte be Várpalota Város Önkormányzata.
A program célja csökkenteni az iskolákban felhalmozódó hátrányokat, a tanórán kívüli játék eszközeivel segíteni a gyerekek fejlődését és támogatni tanulmányi előre haladásukat. Hosszú távú célkitűzések között szerepel a gyermekek képességeinek kibontakoztatása, valamint, hogy felnőttként értelmes tevékenységek mentén kapcsolódjanak be a társadalmi munkamegosztásba, azaz teljes jogú polgárként kapcsolódjanak be a társadalom életébe.” – HírCentrum

2020. október

Kedves Oldallátogató!

Sajnos még mindig nem ünnepelhet együtt az iskola közössége, ezért nyolcadikosaink az október 23-i megemlékező műsorukat online formában adták elő, mely az alábbi linken megtekinthető.
Köszönjük szépen a műsort a 8. osztálynak, és osztályfőnöküknek Szabóné Dudás Valéria tanárnőnek!

2020. október

Kedves Oldallátogató!

Elsőseink egy iskolánkban nem is olyan régen megfogant, de reméljük hosszú életű szokást követtek, melyről osztályfőnökük Verebné Hegedüs Rita néni számolt be:
„Folytatva a hagyományt 2020. október 15-én elültette kis facsemetéjét az inotai első osztály is. Egy életerős barackfa került az iskolakert szélére. Az elsős tanulók dalolva kívántak neki minden jót, ami a cseperedéshez szükséges: napfényt és esőt. Az osztály egyhangú döntése alapján a fa neve BARACKA lett.  Köszönjük a fa ültetésében résztvevő 8-os fiúk: Földesi Péter és Mészáros Barnabás segítségét! Köszönjük Lőrincz Anita néninek a fotókat, és hogy velünk volt!

2020. október

Kedves Oldallátogató!

Bütykölgető szakkörünkhöz a mai napon új tag csatlakozott Mio robot személyében; ám Mio társulásának feltétele az volt, hogy össze tudjuk őt szerelni, ami természetesen sikerült. Üdv Mio!

2020. október

Kedves Oldallátogató!

A 3.osztályos tanulók többféle technikát és eszközt is kipróbálhattak Farkas Betti néni vezetésével az elmúlt hetekben a rajz órákon. Egy kicsit még a nyár hangulatát idéztük fel szeptemberben: színes napraforgókat varázsoltunk olaj-pasztellkrétával. Az októberi munkáink között már csupa őszi, színes kép szerepel. Készítettünk sóliszt gyurmából készült őszi fákat, ki is festettük. A képekhez a keretet is a gyerekek tervezték saját ötlet alapján. Az őszi természet ragyogó színeivel is kísérleteztünk, mesebeli erdőket festettünk.

2020. október

Kedves Oldallátogató!

Technika óra – iskolakert. Jó levegőn, hasznos, praktikus tudást szerezhetnek a nyolcadik osztályosok Sinkóné Pidl Kata néni irányításával. Ennek köszönhetően szépül iskolakertünk. Nem utolsó sorban finomságok is készülnek saját termésből.

2020. október

Kedves Oldallátogató!

Az 5.osztályos tanulók osztályfőnökük: Farkas Betti néni vezetésével levendulát morzsolhattak a szeptemberi napsütésben, a szabadban eltöltött technika órán. A tanulók kis zsákokat is varrtak, melyet az illatos levendulával töltöttek meg. A díszes szalaggal átkötött kis zsákok az iskolai adventi vásár portékái lesznek.

2020. szeptember

Kedves Oldallátogató!

Ha szeptember, akkor Európai DiákSport Nap! A gyerekek mindig izgatottan várják ezt a napot, hiszen ilyenkor nem busszal történik az iskola megközelítése, hanem Attila bácsival közösen két keréken. Elfáradni nem szabad, hiszen vár még egy futás is a csapatra: a távot mindig az évszám határozza meg méterben és aki még ezután is bírja, annak mindig van terítéken valami sportos finomság: idén egy rögtönzött udvari floorball-pálya volt a fő fogás.

2020. szeptember

Kedves Oldallátogató!

Iskolánk nyert a Tesco Közösség pályázatán a 2018/2019-es tanévben. A következő tanévben indult a projekt, eszközbeszerzéssel, szervezéssel. Nagy vágyunk volt, hogy a családi napon debütáljanak az újonnan megszerzett sörpadjaink, amik az iskolakert relax-részét képezik, és a közösségi életünket megkönnyítik. Sajnos, mint sok területen, a Covid-19 itt is közbeszólt. Családi nap elmaradt, azóta nem ajánlatos csoportosulni, szülők, idegenek nem léphetnek az iskola területére, osztályok nem keveredhetnek… Ezért újraterveztünk! 
Az Európai DiákSport Napon szerveztünk egy kis kóstolót, amit többségében az iskolakertben megtermelt javakból állítottunk össze. Fontosnak tartjuk a sportolás mellett az egészséges étkezés népszerűsítését is. Különösen meghatározó élmény volt az, amikor felfedezték a gyerekek, hogy a saját, az iskolánkban megtermelt zöldséget eszik. A megnyert sörpadjaink kiválóan vizsgáztak, reméljük sokáig fogjuk őket használni, és végre kipróbálhatjuk nagyobb rendezvényeken is.
Íme, pár kép erről az alkalomról!

2020. szeptember

Kedves Oldallátogató!

Az Inotai Tagiskola gyors-lábú kis különítménye az idén is jelen volt a Várvölgy Futamon, ahonnan még érmet is sikerült szerezni! A versenyen a „18 év alatti” kategóriában 7 km-es távon Széplaki Attila 1. helyezést ért el! Gratulálunk neki, és persze a többi indulónak is! Hajrá Inota!!!

2020. szeptember

Kedves Oldallátogató!

Az Inotai Tagiskolában sok-sok év kihagyása után 2020. szeptember 21-én 8 órakor újra megszólalt az iskolarádió!
Köszönhető ez annak, hogy a 2019/2020 – as tanévben Verebné Hegedüs Rita néni vezetésével iskolánk nyert az NTP-ATP-19-0020 kategóriájú „Jóóó reggelt Inota! – iskolarádió és iskolaújság anyanyelvünk ápolásának középpontjában” elnevezésű tehetséggondozó pályázaton. Az elnyert összegből lehetőségünk nyílt új iskolarádió rendszer beszerzésére és beszerelésére.
Így ma reggel valamennyi tantermünkben felcsendült a várva – várt szignál és az iskolarádiós munka kezdetét jelző bejelentkezés.
A beszerelési munkáért külön köszönetet szeretnénk mondani Sinkóné Pidl Katalin tanárnőnek, valamint Koltai Norbertnek, Sinkó Ferencnek és Sinkó Péternek, hogy egy szombati nap munkájával örömteli meglepetést okoztak tanulóinknak.

2020. szeptember

Kedves Oldallátogató!

Tehetséggondozó sakk-szakkörünk végre folytatódhatott a gyerekek nagy örömére. A foglalkozásokat ismétléssel kezdtük, hiszen sok idő kimaradt az utolsó alkalom óta. Előkerültek a mozgásos, kidobós játékok is, miközben felelevenítettük a sakk szabályait. Sakkgyakorlatokat oldottunk meg közösen és párokban, a sakkasztal, a babzsák-sakk, vagy éppen a mágnestábla segítségével. A különböző feladatok megoldása mellett a „Cikk-cakk” dalt is meghallgattuk, melynek dallama, szövege már többek számára ismerős volt, így nem csak énekelték a gyerekek, de a többség táncolt is rá.

2020. augusztus

Kedves Oldallátogató!

Minden szempontból különleges módon kezdődött a 2020/2021-es tanév. Sok bizonytalanság közül az egyik az volt, hogy vajon lehet-e, lesz-e évnyitó. Végül tantestületünk úgy döntött, hogy a kicsi első osztályosoknak rendezünk ünnepséget, ami csak értük lesz. Hiszen ők először lépnek az iskola falai közé, ünnep számukra és a szüleik számára, hogy elkezdődik egy hosszú utazás. 25 tanévkezdő kis elsős figyelt csendben. Kedves dalok csendültek fel, majd a második osztályba lépő tanulók lepték meg versekkel az új diákokat. Két bátor elsős szavalata után Tavaszi Rita tagintézmény vezető köszöntötte az új inotai diákokat és szüleiket. Az ünnepélyes pillanatok végén minden tanuló ajándékot és emléklapot vehetett át az Igazgató nénitől és a tanító néniktől. Kívánunk az új elsősöknek vidám, békés tanévet és boldog iskoláskort!