2019. augusztus
Kedves Oldallátogató!
” A Várkerti Általános Iskola Inotai Tagiskolája harmadik éve vesz részt az egyházi hátterű Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által megvalósított programban. Az iskola vezetésének döntése értelmében a tanév zárásakor kétszer egyhetes és az új tanév kezdése előtt egyszer egyhetes turnusokban fogadják a gyermekeket. A döntés hátterében a szülők tehermentesítésének szándéka áll.
A HírCentrum anyagot készített iskolánkban az Erzsébet-program kapcsán:
– Segíteni szeretnénk a szülőket az átállások időszakában a gyermekek biztonságos elhelyezésével – mondta el kérdésünkre Tavaszi Rita, az Inotai Tagiskola tagintézmény-vezetője.
Az augusztus 26-án, hétfőn kezdődött tábor első és utolsó napján az intézmény telephelyén sport- és kézműves foglalkozásokkal töltik az időt a tanulók. A köztes napokon pedig utazó programokon vesznek részt a gyerekek, többek között Budapestre és Siófokra is ellátogatnak.
Az egyhetes Erzsébet-táborra a szülők ezer forintos térítést fizetnek, ami tartalmazza az összes program költségét, valamint a napi ötszöri étkezés árát is.
A tábor ideje alatt lehetőség van a tankönyvek megvásárlására, valamint a tanévre vonatkozó étkeztetési igény bejelentésére is, tudtuk meg a helyszínen.”
2019. augusztus
Kedves Oldallátogató!
Az utolsó hetet a nyári szünetben táborral töltöttük. 40 gyerek valamint Tóthné Péter Erzsi néni, Sinkóné Pidl Kata néni, Bokor Julcsi néni, Csupeczné Horváth Réka néni és Verebné Hegedüs Rita néni. A „Vigyázz magadra – vigyázz rá” táborban a gyerekek a higiéniáról, a közösségi alkalmakról, a Föld védelméről tanultak. Ehhez használtuk a sportot, az egészséges étkezés kellékeit, és a tömegközlekedést. Megismerkedtünk az újrahasznosítás élményével is.
Első nap játszottunk, majd csoportokat alkotva az iskola folyosóira ragasztottunk öntapadó fóliával játékokat, ugróiskolákat, kókusztekercset készítettünk. PET palackokból virágcserepet és játékot alkottunk. A környezettudatosság jegyében, vigyáztunk a Földre, vigyáztunk magunkra is a kellemes sétákkal. Többféle tömegközlekedési eszközt ismerünk meg, alaposan megbeszélve, miért is fontos a közösségi utazást választani. Sajnos azt is megtanulhattuk, hogy lehet újra tervezni, ha késik a vonat… Köszönhetően a gyerekek, a tanárok és a Thury Vár rugalmasságának sikerült megmenteni a keddi napot. Remek túravezetésben volt részünk Thury kapitánnyal.
Szerdán a fürdés közben megtanultuk, hogyan óvjuk a vízkincsünket, hallhattunk Magyarország vízkészletéről, vizes élményeket szerezhettünk. Jó móka volt, lehűlt mindenki! Sok volt a kacagás és a csúszdázás!
A vonatos, budapesti, elmaradt program miatt moziba vittük a gyerekeket Székesfehérvárra. A Kis kedvencek titkos életének a folytatását néztük meg, természetesen popcornnal és üdítővel, ahogy azt kell. Szuper film és szuper élmény volt!
Pénteken folytattuk a kézműves programokat, vízi csatáztunk és isteni paprikás krumplit ettünk. Köszönjük, Attila bácsi a segítséget! A vásárolt sporteszközökkel játékot szerveztünk délutánra.
Remek tábor volt, tele kalanddal!
Jövőre veletek, ugyanitt? ?
2019. augusztus
Kedves Oldallátogató!
Az Inotai Iskolásokért Alapítvány, Bokor Júlia által kidolgozott, iskolakert fejlesztő ötletével, második helyezést ért el, az “Ön választ, mi segítünk” elnevezésű Tescos pályázaton. Ennek eredményeként 200.000 Ft-tal fejleszthetjük iskolakertünket. Gratulálunk!
2019. július
Kedves Oldallátogató!
Vége a tanévnek, és mint mindig, most is összegyűjtöttük, hogy mi is történt a második félévben, íme:
2019. június
Kedves Oldallátogató!
Június utolsó hetében zajlott a MŰVÉSZETI EFOP tábor 2. turnusa. Ezen 4. és 6. osztályosok vettek részt. Szerzetesek kerengőjében volt a tábor neve, emiatt behatóbban a középkorral ismerkedtünk meg. Agyagtallérokat készítettünk, ez volt a sajátos pénzneme a királyságunknak. Természetesen voltak tisztségviselői is az uradalomnak, első nap versenyeket szerveztünk és a tisztségek elnyerése és viselése lett a jutalom. Mindenki komolyan vette a feladatát a hét során! Ellátogattunk a Thury Várba, ahol kipróbálhattunk régi játékokat, találkozhattunk Thury kapitánnyal. Zircen mézeskalácsot sütöttünk, karkötőt nemezeltünk. Tarisznyát festettünk, térképet is készítettünk különleges technikával, amivel úgy néztek ki a térképek, mintha a régmúltból maradtak volna ránk. Sokat játszottunk, és jutott idő a pihenésre is. Vidám, tartalmas héttel zártuk a 2018/2019-es tanévet, szép élményekkel gazdagodtunk.
2019. június
Kedves Oldallátogató!
Sokan nem tudják, hogy a tanároknak a tanév nem a ballagással ér véget, hiszen utána még rengeteg a dolog. Statiszikák, beszámolók a tanévről, és a pakolások is ilyenkor zajlanak: át kell költözni új osztályterembe, el kell pakolni a nyári takarítások, javítások, festések előtt stb. Idén a feladatok száma bővült egyel, hiszen kaptunk még egy helyszínt, az iskolakertet. Természetesen ezt sem hagyhattuk csak úgy a nyáriszünet előtt, így a kollegák ellepték az ágyásokat, és nem kegyelmeztek a gyomoknak, hogy szeptemberben amikor tanulóink kijönnek betakarítani az első terményeket, megtalálhassák azokat.
2019. június
Kedves Oldallátogató!
Június 17-21 zajlott le a napközis Erzsébet sporttábor, az Inotai Iskolában. A táborvezetők Hajas Attila és Sinkóné Pidl Katalin pedagógusok voltak. A tábor szakmai részéért Attila bácsi, míg a gazdaságiért Kata néni volt a felelős. A táborban összesen 61 gyerek vett rész.
Az első nap a csapatépítés és a kreatív foglakozásoké volt a főszerep. A gyerekek csapatokba tömörültek, majd csapatnevet választottak magunknak, amihez egy csapatindulót is kellett költeniük. Választhattak maguknak egy híres sportolót, akiről is aztán a termüket elnevezték, és tablót készítettek róla. Az iskola háztartástan termében minden csapat elkészíthette a saját kis zabpelyhes, sok magvas süteményét, amit aztán természetesen el is fogyaszthattak.
A második nap a sportjátékok jegyében telt el, ahová is Szili Dániel kézilabda, Daruság Dávid kosárlabda és Kaszanecz József labdarúgó edzők kaptak felkérést az iskolától, hogy tartsanak foglalkozásokat. Ez a nap már sokkal mozgalmasabb volt, mint az első.
A szervező pedagógusok a 3. napon még dobtak egy lapáttal az aktívásból. Délelőtt a gyerekek, a Veszprémi Honvéd Egyesület képviseletében Palumbi Edit edző jóvoltából, egy tájékozódási futáson vehettek részt, ami egy játékos labirintusba volt tálalva. Délután a várpalotai Marathon TKE Vadak Taekwon-do Szakosztály és a pétfürdői Sólymok TKD Klub közösen csoportos küzdősport foglalkozásokat tartott, aminek a végén a gyerekek egy látványos bemutatót is megtekinthettek.
A 4. napot várták a legjobban a táborozók, hiszen ez volt a „vizes nap”, amikor is a táborban résztvevők, Pápára, a Várkertfürdőbe látogattak el. Szerencsére az időjárás is kegyes volt, így a gyerekek élvezhették a kinti csúszdák nyújtotta élményeket is.
Az 5. nap délelőtt a csapatok egy nyolc állomáshelyes foglalkozáson vettek részt, ahol menetlevéllel érkeztek, és pontokat szerezhettek, amiért a nap végén értékes ajándékokat vettek át. Délután „ki mit tud” vetélkedő volt a tornateremben. Itt kivétel nélkül mindenki hatalmas nagy tapsot kapott függetlenül attól, hogy milyen produkcióval rukkolt elő.
A tábor befejező akkordja az eredményhirdetés volt, de senki sem maradt ajándék nélkül. Sőt minden olyan diák, aki végig teljesítette a tábort, egy aranyéremmel lett gazdagabb. A hab a tortán egy közös vízpisztoly csata volt, mielőtt a búcsúzkodás megtörtént volna.
2019. június
Kedves Oldallátogató!
Múlt heti MŰVÉSZETI EFOP táborunkban a 2. és 4. osztályos diákok vettek részt, témánk a DRÁMAJÁTÉKTÓL A BÁBSZÍNHÁZIG volt.
Első nap Az öreg halász és a felesége című történettel ismerkedtünk meg, ehhez kapcsolódóan agyaghalakat formáztunk, majd felakasztottuk a kívánságfára a saját kívánságainkat.
Kedden délelőtt Zircre látogattunk, ahol mézeskalácsot sütöttünk, nemezeléssel nyakláncot készítettek táborozóink. A nap további részében tengeri élőlényeket öntöttünk gipszből, majd az iskola új hangszereivel örömzenéltünk kívánságfánk alatt.
A szerdai napon síkbábokat készítettünk, halász vászontáskát díszítettünk textilfestéssel, ezután a Fenyves-tóhoz kirándultunk, hogy megfigyeljük a vízpart élőlényeit.
Csütörtökön ellátogattunk a Thury-várba. Visszaérve kifestettük agyaghalainkat, gyöngyből nyakláncot, halmedált fűzhettek a gyerekek.
A tábor zárásaként elkészítettük a délutáni bábelőadásra a háttereket, majd csapatonként elbáboztuk a feldolgozott mesét.
Vidám, tartalmas hetet zártunk, szép élményekkel gazdagodtunk.
2019. június
Kedves Oldallátogató!
Ha június, akkor ballagás. Idén is elrepült iskolánkból egy osztály, akiknek ezúton is sok sikert kívánunk további tanulmányaikhoz! Hiányozni fogtok, visszavárunk Benneteket!
Í2019. június
Kedves Oldallátogató!
Elérkezett az utolsó tanítási nap, és így záródik az idei tanév versenyszezonja is. Idén is jó hosszúra sikerült írnunk dicsőségfalunkat! Szívből gratulálunk minden tanulónak, aki felkerült rá, és köszönjük a kollégák lelkes felkészítő munkáját!
2019. június
Kedves Oldallátogató!
osztályosaink egy izgalmas „kaszinózással” feldobott osztálykiránduláson vettek részt Székesfehérváron. A Koronás Park és a külön foglalkozás nagy élmény volt a gyerekeknek.
2019. június
Kedves Oldallátogató!
Így a tanév utolsó napjaiban már elég nehéz lekötni a gyerekeket, ezért ilyenkorra időzítjük a „nagy durranásokat”: osztálykirándulások, osztályprogramok, stb. Ebbe a mai napon a 6. osztály kóstolt bele, hiszen egy nagyon jó hangulatú, eseménydús kiruccanással gazdagodott általános iskolai emléktáruk.
2019. június
Kedves Oldallátogató!
Ahogy minden évben, idén is jutalomkiránduláson vehették részt azon tanulóink, akik tanév közben tanulmányi-, sport-, és/vagy énekkari tevékenységükkel kivívták társaik és pedagógusaik elismerését. Idén a jutalom egy szuper pápai fürdőzés volt!
2019. június
Kedves Oldallátogató!
A második osztály kirándulni ment Várpalotára. A Molnár Mária Szociális Szövetkezetet látogatták meg, és fagyiztak, játszottak egyet. Jól sikerült a kirándulás!
2019. június
Kedves Oldallátogató!
Móra-Varga Zsuzsa néni Főzőiskola szakkörének zárásaként bobozni ment a gyerekekkel Balatonfűzfőre a Balatonibob Szabadidőparkba.
2019. június
Kedves Oldallátogató!
Így tanév végén, amikor már mindenki nagyon várja a pár napon belül kitörő nyári szünet szabadságát, már elég nehéz munkára fogni a nebulókat. De azért ezek az órák is nyújtanak jó lehetőségeket, amit Szalai Kati néni ki is használt: az utolsó órára olyan gyakorlati feladattal készült, aminek megoldásához fizikai ismeretek szükségesek, mely a tananyagba ugyan nem fér bele, de elég mókás és izgalmas, hogy még ilyenkor is lekösse a tanulókat, és még a szürkeállományt is megmozgatja! ?
2019. június
Kedves Oldallátogató!
Móra-Varga Zsuzsa néni a héten minden osztállyal langallót sütött! Mindenki nagyon ügyes volt és isteni finomak voltak a langallók. A gyerekek és a pedagógusok is élvezték a közös munkát!
2019. június
Kedves Oldallátogató!
“Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik. A haza, a haza egyenlő volt mindig ezer év óta már, és mindig az marad, mert nem darabokból összetákolt darab: egy test a mi hazánk, eleven valami! Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.”
A Nemzeti Összetartozás Napját ünnepeltük az iskolánkban a trianoni békeszerződés 99. évfordulóján. A színvonalas műsort köszönjük Holdosi Piroska tanárnőnek, és a 6. osztálynak!
2019. június
Kedves Oldallátogató!
Alapítványunkhoz beérkező Dr. Opsitos István részönkormányzati képviselő támogatása révén, a Családi napunkra 7 db focilabdát vettünk, melyeket a kapura rúgó versenyen használhattak a gyerekek először.
2019. május
Kedves Oldallátogató!
Idén is lezajlott a városi pedagógus-napi ünnepség, melyen kitüntetést kapott két kollégánk is! Gratulálunk nekik! Bali Istvánné Kati néninek sok szép, egészséges és nyugalmas nyugdíjas évet, Széplaki Magdolna tanárnőnek pedig további eredményes tanítást kívánunk!
2019. május
Kedves Oldallátogató!
EÜ-s csapatunk a mai napon megmérettetett a megyei elsősegélynyújtó versenyen, ahol fantasztikus teljesítménnyel a dobogó második fokára állhattak fel! Gratulálunk a csapatnak, és Széplaki tanárnőnek is a sikeres felkészítéshez!
2019. május
Kedves Oldallátogató!
Kirándul az első és a második osztály! Az ajkai Nomádia parkban voltunk, ahol kipróbálhattunk régi fegyvereket (például íjat), és bemutató kovácsoláson vehettünk részt. Természetesen minden mást is felfedeztünk! Elfoglaltuk a várat, célbadobtunk több helyen, kalóztámadásban vettünk részt, kötélhintán csúsztunk, labirintusból találtunk ki és megmasszíroztuk a lábunkat a mezítlábas parkban. Egy élmény volt! Reméljük, mindenki nagyon jól érezte magát! Köszönjük a szervezést Horváthné Csupecz Réka néninek!
2019. május
Kedves Oldallátogató!
2019. május 18-án az Inotai Tagiskola megtartotta hagyományos családi napját. A program változtatos volt, hiszen a gyerekek és az érdeklődő szülők egy teljesítménytúrán és pályázatos programzárásokon vehettek részt. A Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósult szakkörök zárásaként a sakkosok állomásokon adtak feladatot, a háztartási mindentudó szakkörösök pedig bemutatták, mit is tanultak eddig. A nap finanszírozását a Bethlen Gábor Alapítvány és a Nemzeti Együttműködési Alap, az Inotai Iskolásokért Alapítvány segítette. A gyerekek ugrálóvárazhattak, trambulinozhattak, bohóc előadást láttak. A hangulatot emelték a vásárosok és a hüllő-kiállítás. Köszönjük mindenkinek a részvételt, támogatást! Találkozunk jövőre ugyanitt!
2019. május
Kedves Oldallátogató!
Az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat által meghírdetett Elsősegély-ismereti Verseny országos döntőjébe jutott be 6. és 8. osztályos csapatunk. Május 17.-én rendezték a kisebbek számára a döntőt Budapesten, iskolánkat Török Nikolett, Széplaki Álmos Attila és Sajtos Zoltán képviselte. A színvonalas, és egyáltalán nem könnyű versenyen diákjaink ügyesen helytálltak, s bár dobogósok ugyan nem lettek, de sok tapasztalattal, jókedvvel tértek haza. 8. osztályos elsősegélynyújtóink: Gáspár Antónia, Lakó Mihály Attila és Vulevity Milovan Viktor. Pontszámaik alapján ők is bejutottak az országos döntőbe, de sajnos nem tudnak rajta részt venni. Sebaj, hamarosan itt a Vöröskeresztes Elsősegélynyújtó Verseny megyei fordulója, ahol ők is megmérettethetik tudásukat.Felkészítő: Széplaki Magdolna tanárnő. Ezúttal is szeretnénk köszönetet mondani az Inotai Iskolásokért Alapítványnak, hiszen nemcsak a versenyre való regisztrációt, de a csapat utazását is támogatta!
2019. május
Kedves Oldallátogató!
Május 10-én, a mentők születésnapján, a várpalotai mentőállomás az idei évben is szinte már hagyományként megnyitotta kapuit a gyerekek előtt. Természetesen mi sem maradhattunk ki e jeles eseményből, kis csapatunk is ellátogatott az állomásra, ahol öt állomáson ismerkedhettek a mentők munkájával.
2019. május
Kedves Oldallátogató!
A Megyei Magasugrás Diákolimpiára páran sikeresen kvalifikálták magukat a területi selejtezőn. Most Veszprémben a megyei döntőben Marosi Dzsenifer 3. helyezést ért.
Iskolánkat még ezen a verseny Mészáros Barnabás, Márcsik Levente és Kolki Áron képviselte, de ők most sajnos lemaradtak a dobogóról. Gratulálunk Dzseninek a szép eredményhez! Hajrá Inota!
2019. május
Kedves Oldallátogató!
46 diák jelentkezett a felhívásra, hogy Kodály Zoltán daljátékát, a Háry Jánost szeretné megnézni az Erkel Színházban. Május 3-án útra keltünk, a vonatozás után felsétáltunk a Szentháromság térre. Gyönyörű volt a panoráma! Ezután metróval közelítettük meg a színházat. Néhány diák elmondta, most utazik először ilyen járművön. Az előadás kicsit hosszú volt, de türelemmel végighallgatta mindenki. A Kossuth téren hajóra szálltunk, és az Erzsébet hídig lehajóztunk. Nagy élmény volt mindenki számára! Ezután páran megrémültek, mert a Gellért hegy tetején levő Szabadságszobor volt a cél. Sok-sok lépcső vezetett fel. Megizzadva, elfáradva értünk a csúcsra. Budapest teljes terjedelmében a lábaink előtt hevert. Úgy gondolom senki sem bánta meg, hogy részt vett ezen a mozgalmas, élményben gazdag kiránduláson.
2019. április
Kedves Oldallátogató!
“Idén is megrendezték az Inotai Tagiskola kulturális bemutatóját a Jó Szerencsét Művelődési Központban kedd délután. Az eseményen az érdeklődők megtekinthették a 2-8. osztályos gyerekek előadásait. Volt aki mesét mondott, énekelt, zongorázott, de volt olyan produkció is, ahol egy egész osztály szerepelt. Az intézmény célja, hogy ezzel a rendezvénnyel megtanítsa a diákokat szerepelni és megmutathassák a gyerekek szüleiknek tudásukat.” (HírCentrum)
2019. április
Kedves Oldallátogató!
Sportos felsőseink most éppen magasugró diákolimpia területi döntőjén jártak, nem is eredménytelenül. A Nepumuki iskolában rendezett versenyen 2. helyezést ért el Mészáros Barnabás, szintén 2. helyezett lett Marosi Dzsenifer, 1. helyezést ért el Teslér Henrietta és Kolki Áron. Gratulálunk! Hajrá Inota!
2019. április
Kedves Oldallátogató!
Április 26.-án rendezték meg Seregélyesen az “Indulj el egy üton…” Természetismereti Turisztikai Vetélkedő Országos Döntőjét, ahol két kategóriában öt csapatunk vehetett részt. A dobogóra ugyan nem állhattak fel, szépen teljesítettek, este fáradtan, de élményekkel tele érkeztek haza. A csapatok: 5. osztály: Máté Míra, Bodrogi Dóra, Petter Bianka, Könczöl Tamara, 6. osztály: Széplaki Álmos Attila, Földesi Péter Ádám, Magán Márk, Szlávik Melodi Dorkas, 7. osztály: Kolki Áron, Kovács Richárd, Kincses Benjamin, Dániel Roland, 8. osztály: Gáspár Antónia, Boncz Angéla, Potó Viktória, Lovászy Dominik, valamint Vulevity Milovan Viktor, Lakó Mihály Attila, Nemes Simon Bálint. Felkészítő: Széplaki Magdolna tanárnő. Külön köszönet az Inotai Iskolásokért Alapítványnak, hogy támogatta a gyerekek döntőre utazását!
2019. április
Kedves Oldallátogató!
A Föld Napja alkalmából az idei évben is megrendezte a MMKM Vegyészeti Múzeuma hagyományos környezetvédelmi, tanulmányi versenyét Várpalotán a Thury-várban. A vetélkedő mottója: „150 éves a periódusos rendszer”. Természetesen az Inotai Tagiskola diákjai sem maradhattak le a megmérettetésről. A csapat tagjai: Boncz Angéla, Gáspár Antónia, Lovászy Dominik. Felkészítőjük: Széplaki Magdolna tanárnő.
2019. április
Kedves Oldallátogató!
Első és második korcsoportnak rendezett atlétika diákolimpia területi selejtezőn iskolánk alsós gyerekekből álló csapata is részt vett. Futásban, váltó futásban , távolugrásban és kislabda hajításban mérték össze tudásukat a fiúk és lányok. Bár – az erős mezőny miatt – érem nem született, a gyerekek szép eredményeket hoztak iskolánknak. Gratulálunk minden résztvevőnek! Hajrá Inota!
2019. április
Kedves Oldallátogató!
IV. korcsoportos atlétikásaink azzal zárták a szünetet, hogy egy jót versenyeztek, aminek az eredménye sok-sok nyakba akasztott érem lett. Pontosabban: Marosi Dzseni távolugrás 2. hely, Lovászy Dominik 1500 m-en 2. hely, Kolki Áron 300 m-en 1. hely, Márcsik Levente kislabda hajításban 2. hely, 4 x 100-as váltó (Kocsis Máté, Lovászy Dominik, Kolki Áron, Nemes Simon Bálint ) 1. hely, ugyanez a csapat 4 × 1000-m-es váltóban 2. helyen végzett! Gratulálunk! Hajrá Inota!
2019. április
Kedves Oldallátogató!
Április 17-én ünneplőbe öltözött diákok sokasága töltötte meg a Jó Szerencsét Művelődési Központ színháztermét. A Ney Dávid Kórushangversenyen 9 gyerekkórus lépett színpadra, majd 3 felnőttkar. Iskolánk kórusa kitett magáért – igényes, tiszta, felszabadult éneklésével a nézők tetszését elnyerte.
2019. április
Kedves Oldallátogató!
Magyarországon 2001 óta április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Nyolcadikosaink tolmácsolásában iskolánk is megemlékezett.
2019. április
Kedves Oldallátogató!
Hamarosan itt a húsvét, úgyhogy a mai napon egy kis ráhangolódás zajlott a suliban: Hajas Attila bácsi tojásvadászatot szervezett a gyerekeknek.
2019. április
Kedves Oldallátogató!
Az idei évben is megrendezésre került a BM OKF felmenő rendszerű országos katasztrófavédelmi ifjúsági verseny. Iskolánk 8.osztályosokból álló “Inotaisuli” csapata sikerrel továbbjutott a járási fordulón, a kirendeltségi (gyakorlati) fordulón pedig negyedik helyezést ért el. Gratulálunk a csapatnak! Csapattagok: Gáspár Antónia, Vulevity Milovan, Lovászy Dominik és Nemes Simon Bálint. Felkészítő: Széplaki Magdolna tanárnő.
2019. április
Kedves Oldallátogató!
A dicsőségfalra márciusban ki tudtuk írni azt az örömteljes hírt, hogy 6. osztályosainkból alkotott “Ollé, dől a lé!” csapat bekerült a K&H Vigyázz, kész, pénz! elnevezésű verseny regionális döntőjébe, melyet Zalaegerszegen rendeztek meg. Ezen a megmérettetésen a csapat az 5. helyen végzett. Gratulálunk nekik is és Móra-Varga Zsuzsa néninek is az eredményes felkészítésért! Hajrá Inota!
2019. április
Kedves Oldallátogató!
II. korcsoportos labdarúgó csapatunk a mai napon a városi Labdarúgó Diákolimpián az előkelő 3. helyezést érte el! Gratulálunk a fiúknak, csak így tovább! Hajrá Inota!
2019. április
Kedves Oldallátogató!
Iskolánkba sok tehetséges, ügyes kezű gyerkőc jár, és tehetségüket igyekszünk is képezni, fejleszteni, megmutatn. Erre az egyik legjobb módszer a versenyeken való részvétel. Legutóbb a Tury vár hirdetett rajzversenyt az autizmus világnapja alkalmából. A megmérettetésen két diákunk: Varga Fruzsina és Potó Viktória munkáját is díjjal jutalmazták! Gratulálunk a lányoknak! Hajrá Inota!
2019. április
Kedves Oldallátogató!
A Várkeri – Inota – Vásárhelyi iskolák közös csapata a IV. korcsoportos fiú Kézilabda Diákolimpia Területi Döntőjében arany érmet szerzett, és egyben jogot a Megyei Döntőn való részvételre.
2019. április
Kedves Oldallátogató!
Iskolánk szervezésében útjára indult egy régi-új városi verseny, aminek új köntösbeli neve NET lett, mint Nettel Elbánó Tanulók tudásbajnoksága. Az eseményre 5 iskolából érkeztek 3 fős 8. osztályos tanulókból álló csapatok. A jó hanuglatú versenyen végül a Vásárhelyi András Iskola diákjai diadalmaskodtak, hajszállal végeztek a többiek előtt. Gratulálunk minden résztvevőnek! Jövőre visszavárunk minden iskolát! ?
2019. április
Kedves Oldallátogató!
“Pályatársak, barátok, valamint volt tanítványok emlékeztek pénteken a Várpalota Városért érdeméremmel kitüntetett pedagógusra, Likó Péterre az Inotai Tagiskolában.
Az tanintézmény közelmúltban elhunyt egykori igazgatójának életútjára Móra-Varga Zsuzsanna, a tagiskola jelenlegi vezetője emlékezett. Az elhunyt akaratának megfelelően nem búcsúztak el tőle, csupán csak a szeretet hangján emlékeztek rá. Az emlékmozaikok között vetített képek és videó összeállítás elevenítette fel az iskolát 2001-2007 között igazgató „Péter bá” életének fotókon megörökített egy-egy pillanatát. Az ünnepséget követően az intézmény udvarán – melynek arculatát még Likó Péter alapozta meg – Campanari-Talabér Márta polgármester jelenlétében egy páfrányfenyőt ültettek el a feledhetetlen kolléga, barát és tanár emlékére.” (HírCentrum)
2019. március
Kedves Oldallátogató!
Elsősegélynyújtó csapatunk márciusban a várpalotai Mentőállomáson járt, ahol ezúttal Munkácsi Zsolt segítségével a mentőautók felszerelésével ismerkedhettek meg . Bepillantást nyerhettek a legújabb típusú mentőautóba is, kipróbálhatták a hordágykocsit, és természetesen minden egyéb kérdésükre is választ kaptak. Ezúton is köszönjük a segítséget Zsoltnak, és a Mentőállomás többi dolgozójának!
2019. március
Kedves Oldallátogató!
Nyolcadikosaink március 27-i óráit – Szabóné Dudás Valéria tanárnő szervezésének köszönhetően – kihelyeztük Budapestre, ahol először a Hadtörténeti múzeum állandó kiállítását tekintették meg, majd egy várnegyedi séta után meglátogatták a Leonardo da Vinci kiállítást, ahol a mester művészeti és tudományos munkálkodásának eredményeit is szemügyre vehették diákjaink.
2019. március
Kedves Oldallátogató!
Iskolánk ötödikesei március 22-én a Városi Könyvtárban megtekintették a Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítását a Pál utcai fiúk című könyvről.
2019. március
Kedves Oldallátogató!
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is csatlakoztunk a TeSzedd! akcióhoz. Minden szükséges hozzávalót megkaptunk időben. Iskolánk közel 160 tanulója tanáraik segítségével kesztyűt és zsákot ragadott, és hozzálátott a környék megtisztításához. Mivel a héten több projekt is futott egyszerre, most nem egyszerre indult mindenki, hanem keddtől csütörtökig osztályonként, külön beosztás szerint. Sajnos mindig bőven van mit összegyűjteni, de a gyerekek ettől függetlenül élvezték a szemétszedést, és büszkék voltak, hogy milyen szépen sikerült megtisztítaniuk a területet.
2019. március
Kedves Oldallátogató!
Tavalyelőtt jártak már tanulóink a “Tiszán innen, Dunán túl” országos minősítő népdaléneklési versenyen. Ebben az évben ismét volt tanulónk a résztvevők között!
2019. március
Kedves Oldallátogató!
Iskolánkat 4 tanuló képviselte az ösküi kistérségi Tasner Antal Népdaléneklési Versenyen. Felsős tanulóink közül Köncöl Tamara, Péter Lili és Szlávik Melodi kaptak emléklapot szép szereplésükért. Az alsó tagozatosok versenyében Rosta Roberta 3. osztályos tanulónk III. helyezést ért el. Szívből gratulálunk, büszkék vagyunk a lányokra!
2019. március
Kedves Oldallátogató!
“Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének meghatározó eseménye, a nemzeti identitás meghatározó alapja. A 171 évvel ezelőtti eseményeket Inotán is felidézték péntek délután.
Ünnepi beszédet Dr. Opsitos István önkormányzati képviselő mondott, majd a Várkerti Általános Iskola Inotai Tagiskolájának 5. osztályos tanulói adtak az alkalomhoz illő műsort.” (HírCentrum)
2019. március
Kedves Oldallátogató!
A hagyományokhoz híven az ötödik osztályosok készültek március 15-ére. Az ünnepi műsorukat az iskolában és az inotai Faluházban is előadták.
2019. március
Kedves Oldallátogató!
Még kicsit hűvös van, de a márciusi nap már kicsalogatja tanulóinkat a szabadba, és még sportolásra is ráveszi őket. Egy nagyobb létszámú csapattal Hajas tanár úr vezetésével mezei futóversenyen vettek részt! Minden indulónak gratulálunk! Eredmények a Dicsőségfalon! Hajrá Inota!
2019. március
Kedves Oldallátogató!
A mai napon az utolsó Iskolanyitogató programunkon vehettek részt leendő elsőseink. Verebné Hegedüs Rita és Holdosi Piroska tanítónénik vezetésével dalolva meneteltek, majd matematikai feladatokban ügyeskedhettek a gyerekek.
2019. március
Kedves Oldallátogató!
Kedd délutánonként a 7. és 8. osztály testnevelés óra keretében rója a köröket a jégpályán.
2019. március
Kedves Oldallátogató!
2019. március 4-én iskolai versmondó versenyt rendeztünk. A megmérettetésre majdnem 30 diák készült fel, minden osztályból. Idén Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Radnóti Miklós és Ady Endre versei közül kellett választani. A zsűri két kategóriában hirdetett győztest: Szikszay Olivér (4.o.) és Vulevity Milovan (8.o.) képviseli iskolánkat a pénteki városi szavalóversenyen. Köszönjük a sok szép szavalást, a tanárnőknek a felkészítést, Vámosné Gönczöl Gyöngyinek az elnöklést.
2019. február
Kedves Oldallátogató!
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelte el. Azóta minden év február 25-én tartják országszerte – és tartottuk iskolánkban mi is– a megemlékezést annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. A múlt felidézése mellett kegyelettel emlékezünk mindazokra, akik áldozatul estek a kommunista diktatúráknak: akiket megfosztottak életüktől, akiket bebörtönöztek, táborokba hurcoltak vagy internáltak, de családjaikra, szeretteikre is, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott.
Az ünnepi műsort a 7. osztály adta, felkészítőjük Széplaki Magdolna tanárnő.
2019. február
Kedves Oldallátogató!
2019. február 22-én délután újra farsangolt az inotai iskola. Az alsósok zöme színes maskarába bújt. A felsősök közül csak néhányan voltak ilyen bátrak, de megérte, nagy sikerük volt! Az ötletesebbnél ötletesebb jelmezesek felvonulása után a tanárok produkciója következett. József Attila Altatójának farsangi változata mindenkit megnevettetett.
Zene, tánc, tombola, táncos játékok szórakoztatták a gyerekeket, aki pedig nyugodtabb környezetre vágyott, a játékszobában tehette próbára ügyességét, vagy a büfében válogathatott a finom falatok közül.
Hálásan köszönjük a szülőknek az isteni süteményeket, felajánlásokat és mindennemű segítséget. Külön köszönet Molnárné Dinának, aki a DÖK javára gyűjtött nagy összeget a mulatságon adta át.
Íme, a képes beszámoló!
2019. február
Kedves Oldallátogató!
Minden tanévben vannak kiemelkedően fontos versenyek, ezek közé tartozik a Zrinyi matekverseny is. Íme egy cikk az ide részvételünkről:
2019. február
Kedves Oldallátogató!
A februári ovi-sulit egy játékkal indítottuk, ahol nagyon kellet figyelni, hogy éppen kinek a kezében bújt el az az állat. Utána Csupeczné Horváth Réka néni és Holdosi Piroska néni segítségével képzeletbeli zoknikat párosítottunk. Ezeket fel is csipeszeltük egy szárítókötélre. A kemény házimunka után jöhetett pihenésképpen egy kis színezés. Az elkészült szívecskéket nyakláncként haza is vihették. Örülve az ajándéknak, vidáman mentek haza a gyerekek.
2019. február
Kedves Oldallátogató!
Iskolánk hagyományos angol versenyét 2019. február 11-én rendeztük meg. 19 felsős diák 5 csapatban mérte össze a tudását. Kommunikációs, szövegértèsi, kiejtési és egyéb kreatív feladatokkal várták őket a szervező angolos tanárok.
2019. január
Kedves Oldallátogató!
Január 22-én iskolánk is megünnepelte a magyar kultúra napját. A Faller Jenő SZKI Duende Színjátszóköre mutatott be egy színvonalas műsort Ady Endre életéről, versein keresztül. Köszönjük nekik az élményt, és a szervezést Szabóné Dudás Vali néninek és Verebné Hegedüs Rita néninek!
2019. január
Kedves Oldallátogató!
Január 21-22-én az inotai iskolások is megcsodálhatták, illetve megvásárolhatták az ásványokat. Minden osztály részt vett Imre bácsi különleges, ásványokról szóló bemutatóján. A meghirdetett rajzversenyre sok pályamunka érkezett, a legszínvonalasabbak jutalmat hoztak a készítőiknek. Jövőre is szeretettel várjuk!
2019. január
Kedves Oldallátogató!
Január 17-én eljött a második iskolanyitogató alkalma. A leendő kis elsősök nagyon izgatottak voltak, csakúgy mint a szüleik. A tanító nénik szeretettel fogadták őket. A gyerekek találós kérdésekre kereshették a válaszokat, hóembert alkottak. Végül pedig rendhagyó testnevelés órán vettek részt, ahol az Alapítvány által frissen átadott fitballokat is kipróbálhatták.
2018. december
Kedves Oldallátogató!
A karácsonyi szünet előtti utolsó napokban a gyerekek izgatottsága miatt nehéz már olyan órát tartani, amire emlékeznek is, így ezekre az alkalmakra extra tartalmak kellenek. Ilyen extra tartalommal készültek a tanulók a 2018-as év utolsó fizika órájára is, ahol egymást nyűgözték le különböző statikus elektromossági kísérletekkel.
2018. december
Kedves Oldallátogató!
December 17-én adta hagyományos adventi hangversenyét iskolánk énekkara a Szent Család kápolnában. A közönséggel megtelt épületben magyar karácsonyi énekek mellett Rutter: Gyönyörű mind c. műve is elhangzott a köszöntő után, amelyet Holdosiné Varga Zsuzsanna tagintézmény-vezetőnk mondott. Zeneiskolába járó diákjaink (Péter Lili, Péter Gergő, Sanda Doroti, Szlávik Melodi) és vendég zeneiskolások (Horváth Cecília és testvére Johanna, Szili Dániel) hangszeres játéka mellett karácsonyi versek is színesítették a műsort. (szavalók: Boncz Angéla, Gácsi Jázmin, Könczöl Tamara, Rosta Roberta, Varga Fruzsina, Tóth Vivien)
Minden évben a kórus vezetője, iskolánkban tanult régi diákokat is meghív szereplésre. Idén Kormos Zsuzsanna és testvére, Melinda az első osztályba járó kisfiával lépett fel. A Soha nem volt még… angol karácsonyi énekben Kilián szólót énekelt, a nagymamája, Szabó Etelka kísérte a családi szereplést. Az énekkar zongorakísérője is Ő volt.
Fellépett még az egy-két éve végzett énekkarosaink közül Kovács Dominika, Papp Kata, Marinka Réka és Nagy Szebasztián. Ők 4 szólamú kamaraénekléssel lepték meg a közönséget. Nem maradhatott el a pedagógusokból összeállt együttes sem, gregorián dallamot énekeltek. Az est konferálója Borbás Károly volt, aki kedves gondolataival zárta az adventi műsort.
Nagy-nagy köszönet minden fellépőnek és segítőnek!
Szabóné Dudás Valéria – a hangverseny szervezője
2018. december
Kedves Oldallátogató!
Hagyományainkhoz híven a negyedik osztályosok karácsonyi műsort adtak elő a Faluházban. Az eseményen ott volt a HírCentrum is:
“A harmadik adventi gyertyáját Holdosiné Varga Zsuzsanna a Várkerti Általános Iskola Inotai Tagiskolájának intézményvezetője gyújtotta meg szombaton a Faluházban. Az ünnepi alkalom keretéül szolgáló műsort ezúttal az inotai Cseperedő óvoda apróságai és a tagiskola negyedikesei szolgáltatták. Műsorukban klipszerűen felvillanó életképek jelenítettek meg a Krisztus-várásról, illetve a Karácsony másik nagy misztériumáról, a családról.”
2018. december
Kedves Oldallátogató!
Hagyományos Iskolanyitogató programsorozatunk első foglalkozása 2018.december 13-án volt. A dalok köré épített órán az óvodások játékos, mozgással összekötött énekeket tanultak. Ügyesen felismerték furulyáról a Kiskarácsony, nagykarácsony kezdetű dalt. Luca napjához kötődően Lucabúzát ültettünk, melynek a cserepét karácsonyi mintával díszítettük.
2018. december
Kedves Oldallátogató!
Az Önkormányzat által a Készenléti lakótelepi városrésznek szervezett “Közösen az egészségünkért” program helyszíneként, és résztvevőként is megemlíthető iskolánk. A színes programok a lakótelepen élő családoknak és iskolásainknak is remek kikapcsolódást nyújtottak.
2018. december
Kedves Oldallátogató!
Mikulás alkalmából a Vásárhelyi András Tagiskolában Tájékozódási futóversenyt rendeztek. Mint minden tájékozódási futáson, ezen is szép számmal vettek részt diákjaink, a megszokott jó eredménnyel: azaz négy érmet is sikerült megszerezniük. Részletek a dicsőségfalon. Gratulálunk a résztvevőknek!
2018. december
Kedves Oldallátogató!
A 2. Mikulás napi Manópróbán az Inotai Tagiskolát a 2. osztályosok csapata képviselte. 12 induló csapatból 2. helyezést értek el. Csapattagok: Hujber Indira, Boncz Bendegúz, Burai László, Hamvas Dilen, Molnár Ákos, Molnár Alex és a szülők: Hujberné Madár Erika, Magyar Anita, Kéringer Anita, Hamvas-Gróf Szabina, Molnárné Dina, Molnár Tibor. Külön köszönet a csapat szervezéséért és a nevezését Csáktornyainé Helgának!
2018. november
Kedves Oldallátogató!
Az Inotai Tagiskola 2. osztályos tanulója Hamvas Dilen 3. helyezést ért el a városi mesemondó versenyen. Fricskáról, a csibész krampuszról mesélt, a várban összegyűlt hallgatóságnak.
A HírCentrum cikke az eseményről: “Az idén tizenöt alsó tagozatos diák és hat óvodás lépett a közönség elé, a Városi Mesemondó Versenyen. Az esemény ezúttal is a Thury-várban zajlott, ahol a nagyszámú közönség lélegzet visszafojtva hallgatta a kis tehetségeket. Az idei év meseválasztása eltért az eddig megszokottól, ezúttal téli meséket választhattak a gyermekek. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen kiváló előadásokat kellett pontozniuk. A döntő bírák Campanari-Talabér Márta, polgármester, Zöld Istvánné, nyugdíjas pedagógus és Oláh Tibor, a Thury-vár kapitánya voltak.
Alsó tagozat 1–2. osztályosainál az első Pilka Emília, a Várkerti Általános Iskola tanulója, a második Gáspár János, a Rákóczi Telepi Tagiskola tanulója végzett, a harmadik helyen pedig Tili Tirza, a Magániskola és Hamvas Dilen, az Inotai Tagiskola diákjai osztoztak. “
2018. november
Kedves Oldallátogató!
Az “Inotai zsiványok” – nem kell megijedni, nem bűnszövetkezetről van szó – iskolánk alsósaiból verbuválódott csapat 3. helyezett lett, a Vásárhelyi András Tagiskola által szervezett alsós sorversenyen. A csapattagok: Széplaki Réka, Romhányi Péter, Hujber Indira, Vadovszky Márk, Márkus Lara, Zergi Olivér, Sárvári Vanilla, Szabó Márk. A délután fantasztikus hangulatban telt, amit köszönünk a Vásárhelyi iskolának! A Zsiványoknak pedig gratulálunk a jó szerepléshez.
2018. november
Kedves Oldallátogató!
Hat tanulónk vett ma részt a Vásárhelyi András Tagiskola által szervezett népdal-éneklési versenyen. Rosta Roberta III. helyezést ért el a 3-4.-esek közül. Péter Lili a felsős mezőnyben utasított mindenkit maga mögé, I. helyezést kapott. Gyönyörűen, tisztán énekelt Gácsi Jázmin és Pál Zoé (3. osztály) és Könczöl Tamara, Szlávik Melodi (5. és 6.osztály) is. Méltán lehetünk büszkék rájuk. Gratulálunk az eredményhez a résztvevőknek, Szabóné Dudás Valéria és Verebné Hegedüs Rita tanárnőknek pedig a sikeres felkészítéshez.
2018. november
Kedves Oldallátogató!
“Olyan jó néha angyalt lesni,
Wass Albert
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni,
s a mesék tavában elmerülve
ezt a világot szebbé tenni.”
November 26-án hétfőn tartottuk iskolánk Mesemondó versenyét. 14 csodaszép téli mesét hallhattunk alsó tagozatos diákjainktól. Az 1. és 2. osztályosok közül I. helyezett Hamvas Dilen, II. helyezett Szternácsik Dorottya, III. helyezett Kiss Odett Különdíjat kapott Kolki Eszter és Mátyás Sára Rachel. A 3. és 4. osztályosok közül I. helyezett Kondor Kata, II. helyezett Márkus Lara, III. helyezett Rézműves Julietta. Így Dilen és Kata képviseli iskolánkat a Városi Mesemondó Versenyen Várpalotán november 30-án. Gratulálunk a nyerteseknek és minden résztvevőnek, valamint a felkészítő tanítónéniknek is. Köszönet az élményért, a mesés délutánért.
2018. november
Kedves Oldallátogató!
A Bán Aladár Általános Iskola szervezésében városi asztalitenisz bajnokság zajlott, melyen iskolánk nebulói is részt vettek. Egy nagyon jó hangulatú délután zárásaként Vulevity Milovan 8. osztályos tanulónk a dobogó második fokára állhatott! Gratulálunk a részvevőknek és Hajas Attila bácsinak a sikeres felkészítéshez!
2018. november
Kedves Oldallátogató!
Idén immár harmadik alkalommal került megrendezésre a TTT, azaz a TermészetTudományos Tudásbajnokság. A versenyen végzős nyolcadik osztályosok próbálhatják ki tudásukat, logikájukat olyan természettudományokkal kapcsolatos feladatokon keresztül, ahol az évek alatt megszerzett ismereteiket kell alkalmazni gyakorlati feladatokat megoldva. A verseny szokás szerint most is jó hangulatban telt, nagy izgalmakkal a befutót illetően. Ebben az évben a verseny vándorkupáját a Vásárhelyi András Tagiskola diákjai vihették haza. Gratulálunk a győztes csapatnak, és természetesen a többieknek is, mindenki nagyon ügyesen helyt állt!
2018. november
Kedves Oldallátogató!
Már 20. éve rendezi meg iskolánk a kistérség általános iskola alsó tagozatosainak a mesevetélkedőt. Erről idén is tudósított a HírCentrum:
“Huszadik éve ad otthont a Várkerti Általános Iskola Inotai Tagiskolája a városi mesevetélkedőnek. Az idei megmérettetés annyiban volt rendhagyó, hogy ez alkalommal egy modern mese, Bosnyák Viktória: Sirály a király című mesekönyvének feldolgozását kapták feladatul a tanulók, a szerdán rendezett megmérettetésen.
A mese ismerete nemcsak a vetélkedőn elérhető helyezéshez nyújt segítséget a versengő fiataloknak, hanem a helyesírás tanulásához is – mondta el kérdésünkre Holdosiné Varga Zsuzsanna a házigazda tagiskola vezetője.
Az izgalmas, de nem könnyű feladatok megoldását Galambos Szilvia a csetényi általános iskola intézményvezetőjének elnökletével a György Judit, Zöld Istvánné, valamint Trojákné Hegedüs Beáta alkotta zsűri bírálta el.”
2018. november
Kedves Oldallátogató!
Iskolánk a városi, kistérségi versenyeken mindig igyekszik képviseltetni magát, hiszen mindig jó találkozni, megmérettetni a környékbeli iskolákkal.
A kistérségi Zenetörténeti vetélkedőn is mindig szerepelnek diákjaink, és Szabóné Dudás Valéria tanárnő szakértő felkészítése mellett elmondhatjuk, hogy eredményesen, hiszen az elmúlt években mindig sikerült felállnia diákjainknak a képzeletbeli dobogó valamely fokára. Ez a tendencia idén is folytatódott, hiszen a csapat a 2. helyet hozta el! Gratulálunk!
2018. november
Kedves Oldallátogató!
November 9-én a DÖK szervezésében bulit tartottunk. A hagyományoktól idén kissé eltértünk, hiszen a halloween-i ünnepkörhöz kapcsolódóak voltak a programok. Nagyon élvezték az alsósok és a felsősök is az ijesztegetést és a keresést, amiért cukorka volt a jutalom. Természetesen a diszkó sem maradhatott el. A szülők jóvoltából bőséges volt a büfékínálat, köszönjük nekik! A Szülői Munkaközösségnek köszönjük szépen a lelkes együttműködést!
Egyöntetű volt a vélemény, hogy szöööörnyen jóóó volt a buli!
2018. november
Kedves Oldallátogató!
November 5-e emlékezetes nap marad az elsősök és a másodikosok számára! Megérkeztek a kis facsemeték, Gyöngyösi-Papp Zsolti bácsi előkészítette a helyüket, és a Nap is kisütött. Kellemes őszi időben az elsősök kezdték az ültetést. Igazi csapatmunkában dolgoztak, Holdosiné Varga Zsuzsa néni irányításával, és Csupeczné Horváth Réka néni segítségével. Végül pedig énekeltek vidám dalokat az elültetett fának. Következő órán a másodikosokon volt a sor. Zsuzsa néni nekik is segített, megtanította őket, hogyan kell fát ültetni. Ahogy elültették a fát, énekelt az egész osztály.
Zsuzsa néni versenyt hirdetett: kíváncsi rá, hogy a gyerekek, vagy pedig az osztály fája lesz magasabb.
2018. október
Kedves Oldallátogató!
Hetedik és nyolcadik osztályosaink részt vettek a “Nyitott kapuk” elnevezésű Pályaválasztási rendezvényen, melyen a várpalotai középiskolák mutatkoztak be a továbbtanulás előtt állóknak.
2018. október
Kedves Oldallátogató!
Elindult NTP-s pályázatunk „Háztartási mindentudó” szakköre. Első alkalommal a szakkör tagjai a sebellátásról tanulhattak.
2018. október
Kedves Oldallátogató!
Nyolcadik osztályosaink is szerepet kaptak az inotai megemlékező műsorban október 23-án. Köszönjük a felkészülést, és a segítséget Borbély Lilla tanárnőnek!
2018. október
Kedves Oldallátogató!
PONT, azaz pályaorientációs napot tartottunk iskolánkban, ahol a HírCentrum is ott járt:
“Fodrász és kozmetikus, cukrász, valamint egy burkoló szakember is tartott szakmai bemutatót pénteken az Inotai Tagiskola tanulóinak. Az eseményen a gyerekek megismerkedhettek az építőipari munka mellett, az erdészeti tevékenységekkel, valamint a mentők és autómentők munkájával is.
Az elmúlt tanévben szülői kezdeményezésre tartottak már szakmabemutatót a végzősöknek. A rendezvény sikerén felbuzdulva döntött úgy a tantestület, hogy idén az intézmény egészére kiterjedően rendeznek pálya orientációs témanapot.”
2018. október
Kedves Oldallátogató!
„1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.” John F. Kennedy (1960)
2018. október
Kedves Oldallátogató!
Iskolánkból egy lelkes kis csapat részt vett egy futóversenyen. Az erről írt cikket itt olvashatják:
2018. október
Kedves Oldallátogató!
Kicsi elsőseink megint kreatívak voltak rajzórán. Egy gyertya és begyűjtött őszi levelek segítségével csodás leveles festményeket készítettek.
2018. október
Kedves Oldallátogató!
DÖK nap volt szombaton az Inotai Iskolában, ami a sport jegyében telt. Reggel majdnem a fél iskola tekert bicajjal a gyülekezőre (volt olyan, aki a lakótelepről ment ki a faluba, és onnan tekert vissza), hihetetlen látvány volt a sok bicajos érkezése. A tudnivalók megbeszélése után elindultunk a Baglyasra! A felsőbb osztályok segítették az alsóbbakat. A kellemes hegymászás után megpillantottuk a Csúcsot, és mindenki úgy érezte, ahogy felértünk, hogy megmásztuk a világ tetejét! Piknikeztünk a hegytetőn, majd elindultunk lefelé. Ingyenes kalandparkban volt részünk, és sok nevetésben.
Útközben egy csapatként működtünk együtt. Dicséretet érdemel mindenki, aki bármilyen segítséget nyújtott a társának. Öröm volt figyelni benneteket!
Végül biztonságban megérkeztünk, csodálkozva néztük a hegyünket, hogy milyen magasan is voltunk. Élménydús kirándulás volt, és egész nap azt érezhettük, hogy öröm az Inotai sulihoz tartozni!
2018. október
Kedves Oldallátogató!
Tanulóink részvételével idősek napi műsor zajlott az Inotai Faluházban, ahol a HírCentrum Tv is jelen volt:
“Ünnepi műsorral kedveskedtek a nyugdíjasoknak az Inotai Faluházban, péntek délután. Az idősek napján az Inotai Tagiskola tanulói versekkel léptek színre.
– Az élet olyan szép, csak tudni kell élni és mi nyugdíjasok tudunk élni – fogalmazott Szili Ferencné a nyugdíjas klub elnöke, az Idősek Napi ünneplés alkalmával. Mint mondta az idősek számára fontos az odafigyelés és a szeretet, főleg, ha a fiataloktól kapják a gondoskodást.”
2018. október
Kedves Oldallátogató!
Ady Endre: Október 6. (részlet) Őszi napnak mosolygása, Őszi rózsa hervadása, Őszi szélnek bús keserve Egy-egy könny a szentelt helyre, Hol megváltott – hősi áron – Becsületet, dicsőséget Az aradi tizenhárom.
Október 6-ara emlékeztünk. Köszönjük a műsort a 7. osztálynak és Széplaki Magdolna tanárnőnek!
2018. október
Kedves Oldallátogató!
Elsőseink állatos témahetet tartottak az állatok világnapja alkalmából. A hét sztárjai egyértelműen Perui ördög botsáskák és a tengerimalac voltak. Természetesen élő állatkertet nem tudtunk varázsolni, ezért sok szörmeállatka is szerepet kapott a neves alkalomból.
2018. szeptember
Kedves Oldallátogató!
Az idei tanévet szőlős témahéttel indította a 3. osztály, Farkas Betti néni vezetésével. A gyerkőcök szőlős verseket tanultak, meséket olvastak, számtalan szóláncot indítottak a szőlővel. Matematika órán mustot mértek, szőlős feladatokat oldottak meg. Sőt szülői támogatással még szüreteltek is; megvizsgáltak egy igazi, régi szőlődarálót, valamint kipróbálták, milyen lehet tele puttonnyal a hegyoldalban fel-le mászkálni. Kihasználva a modern kor előnyeit, gyümölcscentrifugán préselték le a leszüretelt szőlőt, majd kóstolták az édes mustot. A sok élménnyel gazdagodva, szebben szóltak a megtanult szüreti versek az inotai Szent Mihály napi forgatagon, ahol műsort adott elő az osztály. A képek tanulsága szerint élvezte mindenki a “szőlészkedést”. Köszönjük a hetet és a műsort is Farkas Bernadett tanító néninek, gratulálunk nektek!
2018. szeptember
Kedves Oldallátogató!
Idén ismét csatlakoztunk az Európai Diáksport Napja rendezvényhez. Íme sportos tanulóink:
2018. szeptember
Kedves Oldallátogató!
2018. szeptember 26-28-ig Erzsébet tábor keretében Zánkán töltött három felejthetetlen napot a 4. és 6. osztály Tavaszi Rita, Holdosi Piroska, Verebné Hegedüs Rita és Torma Andrásné irányításával. A 39 gyerek a három nap alatt sárkányhajózhatott, sétahajóztak a Balatonon, gokártoztak, íjászkodtak, lasertag foglalkozáson, éjszakai túrán és discon vettek részt.
2018. szeptember
Kedves Oldallátogató!
Elsőseink a szép napsütéses szeptemberi időben megérezték a szüreti hangulatot, ezért rajzórán szebbnél szebb szőlőfürt alkotások kerültek ki kezeik alól:
2018. szeptember
Kedves Oldallátogató!
A nap még ellát bennünket meleggel, de a fák már tudják, hogy itt az ősz, leveleik már sok-sok színben hullanak. Ez megihlette ötödikeseinket, akik szebbnél szebb faleveles rajzot készítettek az udvaron a jó időben.
2018. szeptember
Kedves Oldallátogató!
A “Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság” oldalán ma megjelenő cikk:
Fényvisszaverős hátizsákot kaptak az első osztályos tanulók
A Várpalotai Rendőrkapitányság a tanévkezdés alkalmával hátizsákot adott a Várkerti Általános Iskola Inotai Tagiskolájának első osztályos tanulói részére. Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság által biztosított termékkel a rendőrségnek célja, hogy a gyermekek láthatóságát biztosítsa gyalogos és kerékpáros közlekedésük alkalmával.
A várpalotai rendőrök kiemelt figyelmet szentelnek a tanévkezdés alkalmával a biztonságos közlekedésre, így a városi és települési oktatási intézmények környezetében, kiemelten a gyalogátkelőhelyek környezetében polgárőrökkel közösen segítik a gyalogos közlekedést.
És a fényképek:
2018. augusztus
Kedves Oldallátogató!
Ma Holdosiné Varga Zsuzsa nénitől elhangzott az a mondat, amit oly nagyon nem szeretünk: “A 2018/2019-es tanévet megnyitom.” Igen, sajnos hétfőn becsengetnek, de addig még itt van egy hétvége, használjátok ki, élvezzétek! ?